Legszebb eljegyzési gyűrűk

Minden pár életében eljön a pillanat, amikor valamelyik fél úgy érzi eljött az idő a kapcsolat következő szintre emelésének. Ennek szimbóluma pedig az eljegyzési gyűrű lehet. Amikor valaki gyűrű keresésre indul magától értetődő, hogy lehetőségeihez mérten a legszebb eljegyzési gyűrűt szeretné párjának adni. Ehhez azonban sok idő, türelem és kitartás is szükségeltetik, ami embert próbáló feladat lehet bárki számára. Ezért mi az alábbiakban ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

Eljegyzési gyűrű szerepe

Az eljegyzési gyűrű az egyik legkülönlegesebb ékszer, hiszen a szerelmet, a hűséget, és az elkötelezettséget jelképezi. Mint ahogy két ember, és két egyforma szerelem sincs. Így két egyforma eljegyzési gyűrű sincs.

Ma már találkozhatunk modern, karika, köves, drágább és olcsó eljegyzési gyűrűvel is. A választék hatalmas, és ez megkönnyítheti, ám sok esetben meg is nehezítheti a választás folyamatát. Ezért ha a legszebb eljegyzési gyűrűt szeretnénk kiválasztani, akkor mindenképp jó, ha ismerjük párunk ízlését, amik alapján az alábbi főbb típusok között érdemes kutakodnunk.

Modern eljegyzési gyűrű

A modernség elég tág fogalom, hiszen ezen belül is sokféle választás lehetséges: fehérarany, sárgaarany, és rosegoldból készült modern gyűrűkből is lehet válogatni, de a gyűrűben található kő metszése is fontos lehet az összképet tekintve és párunknak aligha nem megvannak e téren is a favoritjai.

Gyémánt eljegyzési gyűrű

A klasszikusnak mondható gyémánt eljegyzési gyűrű, ha lehet, még romantikusabbá, még emlékezetesebbé teheti a lánykérést, hiszen ezek az ékszerek amellett, hogy gyönyörűek, magukban hordozzák a sérthetetlenség, tisztaság és a rendkívüli különlegességet is. Ahogy a modern gyűrűk esetében, úgy a gyémántoknál is különböző formákkal találkozhatunk, a klasszikus retro formáktól, egészen a modernebb fiatalos kialakításokig.

Színes gyémánt gyűrű

A gyémánt gyűrűkön belül ma már nem csak a klasszikus áttetsző gyémántokkal, hanem színes, egészen egyedi gyűrűkkel is találkozhatunk. Ezért ha kedvesünknek egy nem mindennapi gyűrűt szeretnénk adni, akkor ezek is jó opciót kínálnak számunkra.

Joy sárga arany eljegyzési gyűrű

Drágaköves eljegyzési gyűrű

A hagyományos a víztiszta gyémánt eljegyzési gyűrű, de azok számára, akik valamilyen modern, és mégis, egyedi köves eljegyzési gyűrűre vágynak, a legjobb választás a színes drágakövekkel ékesített ékszerek. Ezek nem csak gyönyörűek, és modernek, hanem különlegesek is. A kínálatban ráadásul már számos drágakővel találkozhatunk, mint a:

  • zafír

  • rubin

  • smaragd

  • ametiszt

  • akvamarin

  • gránátkő

  • turmalin

  • tanzanit

Olcsó eljegyzési gyűrű

Nem feltétlenül igaz, hogy a köves eljegyzési gyűrű drága. Attól még, hogy korlátozottak az anyagi lehetőségeink, nem kell lemondanunk a magas színvonalú gyémántok nyújtotta örömről. Egyébként is az olcsóság mindig az értékhez viszonyított árat jelenti. Márpedig ezek a gyűrűk komoly és tartós értéket jelentenek és persze az eszmei értéke rögtön az egekbe ugorhat, ha kiszemeltünk igent mond nekünk.

Összegezve:

A legszebb eljegyzési gyűrű kiválasztása tehát mindig egyén függő, amely során számba kell vennünk kiszemeltünk ízlését, stílusát és ezeket érdemes összehangolnunk az anyagi lehetőségeinkkel is.

Iratkozz fel hírlevelünkre az 5%-os kuponért!