A karikagyűrű a végtelenséget, az elszakíthatatlanságot jelképezi. A párok az esküvői szertartás keretében húzzák egymás ujjára a megáldott gyűrűt, ezzel fogadják meg, hogy jóban-rosszban egymás oldalán maradnak.
Régen kőbe vésett hagyomány volt, de ma már több a lehetőség. Ezért gyakori kérdés, hogy melyik kézre, melyik ujjra húzzuk fel a karikagyűrűt?
Melyik ujjamra húzzam és melyik gyűrűt?
Az eljegyzési gyűrűt a lánykéréskor, a karikagyűrűt az esküvő napján húzzuk az ujjunkra.
A klasszikus értelmezésben, az eljegyzési gyűrűt a bal kéz gyűrűs ujjára húzzuk fel. Egyrészt azért, mert a bal kéz, és úgy általában az emberi test bal oldala, az érzelmi oldalunk, míg a jobb, a logikusabb. Tehát a szépséges eljegyzési gyűrűt, egy érzelmes leánykérés közepette felhúzzuk a bal kézre, majd az esküvőn, amikor fogadalmat teszünk, akkor a karikagyűrűt a jobb kéz gyűrűs ujjára húzzuk fel.
De gyakori az is, hogy a karikagyűrű a férfi jobb, a hölgynek pedig a bal kezére kerül, így, amikor fogják egymás kezét, a gyűrűk is összekapcsolódnak.
Ha azonban az eljegyzési gyűrű helyett úgynevezett kísérőgyűrűt kaptunk, azt a karikagyűrű mellé húzzuk fel, akármelyik kézen is viseljük.
A praktikus értelmezésben, az eljegyzési gyűrűt, mely szépséges és valószínűleg a gyűrűből kiálló kővel díszített, a kevésbé aktív kezünk gyűrűs ujjára húzzuk fel, így kevesebb dologba fog beleakadni. Ez ugye a többség esetében a bal keze.
És szintén gyakorlatias okokból, mivel két gyűrű ugyanazok az ujjon viselve gyakran karcolják egymást, ezért a karikagyűrűt érdemes az aktív kéz gyűrűs ujjára felhúzni.
Szerencsére a karikagyűrű választékban strapabíróan szépséges gyűrűk találhatóak, úgyhogy emiatt sem kell aggódni.
Melyik ujjamra húzzam a karikagyűrűt?
Az, hogy a karikagyűrűt melyik kéz gyűrűs ujjára húzzuk, az ország hagyományait tükrözi legtöbbször, vagy a pár saját elképzeléseit erről.
Magyarországon elterjedtebb az a szokás, hogy a bal kézre kerül az eljegyzési gyűrű és jobb kézre a karikagyűrű. De például Amerikában és angolszász országokban szinte mindig egy kézen, a bal kéz gyűrűs ujján viselik egymás fölött mindkét gyűrűt.
Összegezve
Az eljegyzési gyűrűt a lánykéréskor, a karikagyűrűt pedig az esküvő napján húzzuk az ujjunkra. Az, hogy melyik ujjra húzzuk fel a karikagyűrűt, országonként és felfogásonként eltérő lehet. Azonban nincs miért aggódni, mert a bal és jobb kézen is elfogadott és praktikus a gyűrűviselés.