Talán érdemes legelőször is tisztázni mit értünk drágakő alatt. A félreértésre az adhat okot, hogy régen az ásványokat két részre osztották: féldrágakövekre és drágakövekre. A kifejezést ma már nem használják, a tudományos körök pedig kifejezetten ellenzik, mert félrevezető. Vannak ugyan drágább és kevésbé drágább kövek, de amennyiben természetesen keletkeztek és nem lettek manipulálva, egységesen drágaköveknek számítanak. Sőt a drágakövek csoportjába tartozik a gyöngy, a korall és a borostyán is, melyek szerves anyagok, így nem is ásványok. Íme a 10 legnépszerűbb színes drágakő:
A sorrend természetesen az aktuális divatnak és vásárlási szokásoknak megfelelően állandóan változik és az is, hogy éppen melyik színes drágakő kerül be a top 10-be Magyarországon, illetve a világon. Az alábbiakban egy általános népszerűségi listát ismertetünk.
10. Opál
A neve arra utal, hogy szivárvány szerűen csillog, aszerint, hogyan tartjuk a fény felé, vagyis opalizál. Viszonylag puhább színes drágakő, emiatt nem szoktak éleket csiszolni rá. Jellemzően féldomború, kaboson formát kap. Ha ezt a különleges követ szemeltük ki érdemes tudni, hogy az opál különösen érzékeny a nyomásra és az ütésre, valamint a különböző tisztítószerekre, illatszerekre és a szappanra. Érdekesség, hogy vizet tartalmaz, ha pedig elveszti és kiszárad akkor csökken a csillogása és megrepedezhet, aminek következtében még törékenyebbé válik. Ha opál követ tartalmazó ékszerünk van érdemes időnként nedves vattába csomagolni és úgy tárolni.
9. Tanzanit
Az elnevezése egyetlen lelőhelyére utal, ami Tanzánia. 1967-ben fedezték fel Arushában, a Kilimandzáróhoz közel.
Szinte egyik napról a másikra lett népszerű a vezető ékszertervezők és más drágakövekkel foglalkozó szakemberek körében.
A tanzanit rombos prizmákban kristályosodik. Jellegzetes tulajdonsága, hogy erős a pleokroizmusa (többszínűség). A poláros fénnyel átvilágított kristály különböző irányokba forgatva más-más színt ölt magára. A kék és a lila különböző árnyalatait. Sokszor természetes fényben is látható ez a jellemző.
8. Turmalin
Noha már az ókorban is ismert volt a mediterrán térségben, a hollandok csak 1703-ban hozták be az akkori Ceylonból Európába.
A turmalincsalád tagjai azonos kristáyformájúak, de sokféle színben fordulnak elő, színtelentől a feketéig. Egyetlen drágakő sem mutat olyan színgazdagságot, mint a turmalin, többszínű és színváltó példányai is előfordulnak. Leggyakoribbak, melyek saját nevet kaptak: Rubellit (rózsaszínű, vöröses), Sziberit (ibolyaszínű), Indigolit (kék), Verdelit (zöld), Drávit (barna, narancsos), Akroit (színtelen), Sörl (fekete), Dinnyeturmalin (zöld-rózsaszín sávos). Kristályai jellemzően hosszúkásak, háromszögű keresztmetszettel és kikerekedő oldallapokkal.
7. Akvamarin
Elnevezését a latin aqua (víz) és mare (tenger) szavakból kapta, és a tengervíz színére utal. Egy legenda szerint a hableányok tengerfenéken őrzött ládáiból származik, ezért lett a tengerészek és a tengeren utazók szerencseköve. Az akvamarin a berill ásványcsoport tagja. A 20. század elején az art-deco ékszerek geometrikus vonalvezetésű ékszereiben számos akvamarint foglaltak az ötvösmesterek. Napjainkban is népszerű, a modern ékszeripar is előszeretettel használja.
6. Gyöngy
A gyöngy az emberiség talán legrégibb társa a drágakövek közül. Évezredek óta ismert. A gyöngytenyésztés 19 és 20. század fordulóján jött létre Japánban, majd fokozatosan háttérbe szorította a tenyésztett gyöngy az igazgyöngy halászatát és kereskedelmét. Ma gyakorlatilag, régi tárgyak kivételével csak tenyésztett gyöngyökkel találkozhatunk. A színes gyöngyök közül népszerűek a rózsaszínek, illetve a tahiti gyöngyök, melyek jellegzetesen sötét árnyalatukról híresek. Fekete, szürke, lila, kék és zöld árnyalatokban pompáznak.
5. Topáz
A topáz rendkívül széles színtartományú. Legjellemzőbb és legelterjedtebb árnyalatok a sárgák és a kékek, ritkábbak a rózsaszínes árnyalatok. Előfordul még színtelen, barna, narancssárga, zöld, vörös és lila színben. Az Imperial topáz közepesen vöröses narancssárgától narancsvörösig terjed, igen ritka. A topázok színét azonban sok esetben hevítéssel változtatják meg.
4. Smaragd
A smaragd a berillcsoport legnemesebb és legkedveltebb darabja. Neve a görög szmaragdosz szóból ered, mely zöld követ jelent. Ez a szín olyannyira jellemző rá, hogy neve egy külön árnyalatot jelöl a színskálán. A smaragdot gyakran homályosítják el zárványok, ez néhány kivételtől eltekintve nem számít hibának, épp ellenkezőleg, ennek köszönheti különleges szépségét. Kemény, de rideg drágakő, a zárványok miatt sok a feszültség benne, ezért könnyen reped. Legjellemzőbb csiszolása a téglalap alakú, lépcsőzetes forma, melyet a drágakő után smaragd csiszolásnak is neveznek.
3. Rubin
Neve a latin rubeus (vörös) szóból származik. 1800 táján ismerték fel, hogy a zafírral együtt egy ásványtani csoporthoz, a korundcsoporthoz tartozik. A vörös különböző árnyalataiban jelenhet meg. A nagy méretű rubinok ritkábbak, mint a hasonló méretű gyémántok. A rubin a legdrágább kövek közé tartozik. Híres nagy rubinok indiai fejedelmek kincseskamráiba, uralkodók koronaékszerei közé és különböző múzeumokba kerültek.
2. Zafír
A neve görögül kéket jelent. A kék árnyalatai a legismertebbek, legértékesebb a búzavirágkék, de előfordul színtelen, sárga, narancssárga, rózsaszín, ibolya, zöld is. Rózsaszínes-narancsos változatát padparadsának, a színtelent pedig leukozafírnak is hívják. A rubinnal együtt alkotják a korundcsoportot. Ma minden olyan korundot, mely nem vörös színű, zafírnak nevezünk.
1. Színes gyémánt
A gyémántot nem szoktuk a színes drágakövek közé sorolni, hisz a legelterjedtebb és legismertebb a fehér, átlátszó fajtája. Azonban egyre többen keresik a színes változatait melyek igen ritkák és különlegesek. A leggyakoribb közülük a sárga és a barna árnyalatok, de gyakorlatilag bármilyen színűek lehetnek.