Milyen gyűrű kell lánykéréshez..

Eljegyzési gyűrű, szoliter gyűrű

A szoliter gyűrű olyan gyűrűk gyűjtőneve, melyekben egy keretbe foglalt gyémánt kő tündököl – ez állhat egymagában (egyköves gyűrű), illetve díszíthetik körben vagy oldalról további kisebb gyémántok is. A szoliter gyűrűt – bár nem kizárólag, de jellemzően – eljegyzés céljából választják. A nyugati hagyományokat átvéve hazánkban is egyre jobban terjed az a szokás, hogy az eljegyzési gyűrűt a vőlegény egyedül vásárolja meg, és ezzel kéri meg kedvese kezét. A jegyben járás során már közösen választja ki a fiatal pár a jegygyűrűt, melyet az esküvő során egymás jobb gyűrűsujjára húznak, és ott viselnek életük végéig.

A jegygyűrű

A magyar tradíciók szerint a fiú nem vásárolt külön eljegyzési gyűrűt, hanem a pár közösen választotta ki a jegygyűrűt (karikagyűrűt) a lánykérést követően, amely egyben a majdani házassági gyűrűjük is lett. A karikagyűrű az örökkévalóságot, az örök szerelmet és összetartozást szimbolizálja. A jegygyűrűt az eljegyzést követően hagyományosan a bal kezükön, majd az esküvő után a jobb kezükön hordták a jegyesek.

Kísérőgyűrű

Van egy pár fogalom, amit sokszor hallottunk, de talán mégsem egyértelmű, hogy melyikről mit diktálnak a szokások…

A kísérőgyűrű jellegében hasonlít az eljegyzési gyűrűhöz – általában keretbe foglalt drágakővel ékesített aranygyűrű, de lehet gyémántokkal körbefoglalt karikagyűrű is. Ezt a magyar hagyományok szerint a jegygyűrűvel együtt adták át, vagy pedig az eljegyzést követően, de jellemzően még az esküvő előtt.

A jeggyűrűk és az eljegyzési- vagy kísérőgyűrűk viselésére több szokás is létezik:

– Esküvő előtt mindkét gyűrűt a bal kéz gyűrűs ujján viselik úgy, hogy a kísérőgyűrű felül, kifelé van, védi a karikagyűrűt. Esküvő után a két gyűrű helyet cserél.
– Egy másik szokás szerint az esküvőig a jobb kéz gyűrűsujján viselik a kísérőgyűrűt, a jegygyűrűt pedig a bal kézen. A házasságkötés után a gyűrűket megcserélik.
– Létezik az a módi is, hogy először a bal kéz középső ujjon viselik a kísérőgyűrűt, a jegygyűrűt pedig a gyűrűsujjon. Az esküvő után csere történik a bal kéz gyűrűs ujj és a középső ujj között.
– Sok helyen egyáltalán nem cserélgetik sem a jegygyűrűt, sem pedig a kísérőgyűrűt. Mindkettőt a bal kéz gyűrűsujjára húzzák, és esküvő után is ott viselik. Ennek oka sokak szerint az, hogy a bal kéz gyűrűsujjában van egy szívhez vezető ütőér, és azért ott kell hordani a gyűrűt.
– Ezen kívül még jó néhány változata lehetséges az eljegyzési gyűrű és a kísérőgyűrű viselésének, a variációknak valószínűleg csak a képzelet szab határt.

 

Dátum: [2015.03.05]

 

Forrás: http://hvg.hu/plazs/20100212_gyuru_lanykereshez

Iratkozz fel hírlevelünkre az 5%-os kuponért!