Kamu és gyémánt

Sokan vannak, akik külföldi útjukról valami igazán szépet akarnak emlékbe hazahozni, vagy akik a jegygyűrű foglalatába egészen rendkívüli drágakövet helyeztetnek bele. Amilyen jó megoldásnak tűnik a gyémánt ezekre az alkalmakra, annyi veszélyt is hordoz magában a vásárlás, ugyanis a piacon mind a mai napig rengeteg utánzat szedi áldozatait.

Tudunk-e olvasni?

A gyémánt tipikusan az a drágakő, amelyet rendkívüli értéke miatt érdemes hamisítani illetőleg tévinformációkkal áruba bocsátani, ezért csakis a legnagyobb elővigyázatossággal és többszöri átgondolás után szánjuk rá magunkat a vásárlására. A szén ezen ritka formájából egy borsószem nagyságú darabért is elkérhetik egy jobb autó árát, ami alapos okot ad arra, hogy az eladó inkább egy csinosabb üvegtárgyat nyújtson át a könnyen átrázható ügyfélnek, ám a legátlátszóbb trükkök már minimális energiabefektetéssel is leleplezhetők. A gyémántként eladott tárgyat sosem árt rátenni egy újságra egy rövidke teszt erejéig, amellyel próbára tehetjük olvasótudásunkat és azt, hogy valóban azt kapjuk, amit szeretnénk. Ha el tudjuk olvasni az írást, bizony nem szabad megvennünk a követ, ugyanis könnyen lehet, hogy az csupán szintetikus zafír, szélsőséges esetben üveg.

Ez a próba persze nem minden esetben érvényes, amellett, hogy elsősorban a kerek, briliáns csiszolású gyémántra vonatkozik, alkalmanként ovális és egyéb alakúaknál is működik: ezen vizsgálatoknál a valódi darabnál nem tudjuk kivenni a betűt a rendkívül magas (2,47) törésmutató miatt (1,00 a vákuum és 1,5 az üveg arányszáma).

Az olvashatatlanság persze messze nem garancia a tárgy gyémánt voltára, például az ittrium-alumínium kompozíció is hasonló eredményre vezet, ugyanakkor ez nem tud olyan színpompás prizmaként viselkedni, mint nagyságrendekkel drágább kollégája. Üveggel nyilvánvalóan csak a legrosszabb helyeken próbálkoznak, ami persze nem jelenti azt, hogy bolhapiacon ne lennének jó vételek, mindössze a kockázat és az esetleges nyereség nagyobb. Jobb helyeken azonban az olvasnitudásnál komolyabb tesztekkel kell igazolni a drágakő tulajdonságait. Legtöbbször a foglalat miatt nem is tudjuk használni ezt a módszert.

Hűvös tökéletesség

Természetbúvár tippek

Igaz ugyan, hogy a gyémánt az egyik legostromoltabb drágakő a hamisítás és utánzás szempontjából, van mégis néhány biztosnak mondható fogódzó, amelyeket laikusként is használni tudunk. A gyémánt tudvalevőleg a legkeményebb anyag a természetben, a Mohs-skálán a maximális 10 pontot kapta meg. A Carl Friedrich Christian Mohsról elnevezett, nem lineáris besorolásban a 9-es osztályzatú (szintetikus) zafír követi, ám az esetleges turpisság ott érhető tetten, hogy ez a kő messze nem bír olyan tűzzel, mint a gyémánt, azaz kevés színes szikrát látunk benne, ha fehér fény éri. A gyémántok egyik legnépszerűbb követője a cirkónia (8,5-ös keménység) és a cirkon (7,5-ös keménység), ami már jelentős különbség a maximális 10-hez képest. Ha neheztelünk valamiért az ékszerészre, “bosszanthatjuk” a karbidtűs próbával: ezzel, a karbidkő hegyével elvileg nem árthatunk a gyémántnak, a cirkont viszont kíméletlenül megkarcolhatjuk. A gyémántot csak másik gyémánttal lehet megsérteni (illetőleg, ha rosszul csiszolták, akkor szinte bármivel), ám az ékszerész összekarcolt cirkonja már cirkonként sem lesz értékes.

Ha a kő nincs gyűrűbe foglalva – ami igen optimális eset az ilyen vizsgálatok esetében, egészen egyszerűen lemérhetjük egy pontos, hitelesített mérlegen. A cirkónia talán itt bukik le leghamarabb, a gyémántéhoz viszonyított 1,75-szoros súlyával ugyanis igencsak kilóg a sorból, de a többi, eltérő súlyú kő is fennakad a rostán. Szintén perdöntő lehet a sűrűség utáni beazonosítás, a köbcentiméterenkénti 3,52 grammot egyik gyémántimitátor sem tudja produkálni, legyen bármilyen megtévesztő a kő brillanciája és tüze – igaz, ez a módszer kissé hosszadalmas geometriai számításokat és egy még problémásabb dolgot: abszolút hibátlanul csiszolt drágakövet feltételez.

A gyémánt mindemellett kiemelkedően jó hővezető, vagyis ha megfogjuk, olyan érzetünk lehet, mintha hideg lenne, mint amikor fémhez érünk. A gyémánt például a réznél körülbelül ötször jobb hővezető, ám ellentétben a fémekkel és a grafittal, nem vezeti az elektromos áramot. Ez utóbbi tulajdonságát ugyan nem használják fel tesztekre az ékszerüzletekben, de ha még mindig bizonytalanok volnánk, magunkkal vihetünk egy megbízható szakértőt vagy egy Amerikában beszerezhető elektromos gyémántazonosító készüléket, amelyek nagy része hővezetési tulajdonságai alapján azonosítja a gyémántot.

Akár a család féltve őrzött briliánsairól is kiderülhet, hogy nem valódi.

Csak tiszta forrásból

Sokan ott rontják el a gyémántvásárlást, hogy az áru ismertetése után kifizetik a megbeszélt összeget és távoznak a kicsiny kővel. A hétköznapi bevásárlásokkal ellentétben itt a legnagyobb körültekintéssel kell kiválasztani a számunkra megfelelő darabot. A kereskedő a pénzért cserébe nem pusztán árut köteles adni, hanem teljeskörű garanciát, valamint bizonyítványok és engedélyek tömegével kell tudnia igazolnia, hogy tevékenysége minden tekintetben feddhetetlen és legális, s hogy valóban azt adja el, ami a tanúsítványon szerepel. Ha ezt nem hajlandó valamiért igazolni, akkor annak valami rajtunk kívül álló oka lehet.

Cseles megoldás a közelben lakó, “független” becsüs is, aki jó pénzért elmondja, amit az ékszerkereskedővel előzőleg megbeszéltek az eladandó áruról, s egyáltalán minden érveléstechnikai fegyvert bevetnek, csak ne kelljen a cég nevében tanúsítványt kiállítani a kőről. A megbízható helyek a kisebb, nem feltétlen híres kereskedőházaknál drágábbak, ugyanakkor nagyobb eséllyel vásárolhatunk náluk valódi gyémántot.

Dél-afrikai utazásaink során sem érdemes gyémántot venni, hiába lenne szép és tipikus ajándék, mivel előfordulhat, hogy az esetleges csalást csak több ezer kilométerrel északabbra vesszük észre, s ilyenkor fölöttébb problematikus a reklamáció.

Legegyszerűbb jó nevű, megbízható üzletben érdeklődni a drágakövek felől, de azt is fejben kell tartani, hogy egy megvásárolt briliánst igen nehezen, vagy csak rossz áron tudunk eladni a kereskedőknek, mindössze egyetlen profán ok miatt: a bizalmatlanság kölcsönös, és amiért magánszemély nem fog magánszemélytől – netán kétes eredetű – drágakövet vásárolni, aki a tanúsítványt kényére-kedvére hamisíthatja, az egyszeri vásárló kénytelen lesz valamelyik gyémántkereskedőhöz visszavinni kincsét, ha éppen megunta.

Forrás: http://www.deluxe.hu/cikk/20060522/kamu_es_gyemant